

Ismét befejeződött egy Belső Mag műhely-de az út még tart.Hálás vagyok,hogy lehetőségem nyílt végig kísérni egy újabb belső gyermek-Lélek-utat.Ahol egy újabb energia Tér-Mező tudott megszületni, egy újabb összetartó, bensőséges, szeretetteljes, együttérző, egymást megtartó és támogató műhely.Olykor vidám és könnyed, olykor bizony fájdalmasan szomorú, mélységek és magasságok között,ültünk a hullámvasúton együtt. Hálás vagyok, hogy megszülethetett veletek együtt, a Belső Mag műhely.Hogy bíztatok.Hittetek benne és végig jártátok,pedig mindannyiótoknak valódi kihívásokkal kellett szembenéznie, és kiléptetek komfort- zónátokból-abból ahol eddig a bennetek élő sérült belső gyermek élt-rejtőzött.Hogy hittetek,és kitartottatok Önmagatokért, a bennetek élő belső gyermekért.Mert mindenkiben ott van mélyen a saját gyöngyszeme, csak meg kell tanulnunk a tó mélyéről kihalászni-az iszapos, zavaros vízből. Megtisztítani,hogy a rárakódott, iszap, a múlt ne rejtse el.Hosszú út vezet odáig,hogy a saját életünket a kezünkbe vegyük, és egy önazonosabb, szeretetteljesebb és kiegyensúlyozottabb élet cél érdekében, haladhassunk.A belső gyermek megértése és gyógyítása egy mély belső munka,ami mindebben segíthet.Amikor megtanuljuk ölelni és támogatni a bennünk élő belső gyermeket, életünk minden területén,változás indul el-hiszen elég a külvilágból áramló hatalmas hullám áradat, nehéz fenn maradni a víz tetején.Hálás vagyok,hogy végig kísérhettem az utatoknak ezen szakaszát,ahol felszínre kerülhettek, a mélyen rejtőző gyermekkori fájdalmak, sebek, elfojtott érzések.Láthattam-láthatom, ahogy gyógyulni kezd a seb, és lassan felszínre kerül a mindenkiben ott rejlő gyöngyszem.Ahogy szembe néztetek saját árnyoldalaitokkal-bátran, kitartóan és egymást ösztönözve -, megtartva mindezt szeretetben.
A belső utazás sosem ér véget–minden felismerés új kaput nyit, minden fájdalom lassan megértéssé és bölcsességgé alakul.
Jó utat tovább….🙏
Judit
Belső Mag Műhely